A brit király meglepően kétes egzisztencia. Állítólagos kortársai egyetlen szóval sem emlékeznek meg róla, ami tekintetbe véve hírnevét, meglehetősen furcsa. Először 830 körül bukkan fel egy történeti munkában, mint sikeres hadvezér, király csak a 11-12. századra lesz belőle, ekkora derül ki, hogy 465 körül született és 542-ben halt meg, legalábbis Geoffrey of Monmouth (1100 k. – 1150 k.) szerint, aki Britannia királyainak történetét latin nyelven bemutató művében elsőként népszerűsíti Artúr legendáját:

Uther Pendragon királyt ellenségei megmérgezik. Fia tizenöt évesen örökli trónját. Artúr nemcsak sikeresen száll szembe az angol és szász hódítókkal, de távolabbi területekre is kiterjeszti hatalmát: Írország, Orkney-szigetek, Izland, Norvégia, Gothland (Svédország déli része), Aquitania (dél-nyugat Franciaország), Gallia és Dacia (a késő római provincia Bulgária és Szerbia területén feküdt). Fővárosa Cair Legeion guar Uisc. (Később Caerleonra rövidült. A római korban jelentős katonai támaszpont. Ma Newport külvárosa.) Európa legvitézebb lovagjai gyűlnek udvarába, melynek pompája Róma nagyszerűségével vetekszik. Sőt - és ez minden csodát felülmúl - római légiókkal is harcol - a birodalom nyugati felének összeomlása után! Mivel hódításai sértik a birodalmat, ezért Gallia helytartója Leó császár nevében Rómába rendeli, hogy a szenátus döntsön sorsáról. Artúr el is indul. Lovagjaival átkel a csatornán, útközben legyőz egy óriást, majd szétveri az egyesült kelet-római sereget. Távolléte idejére a királyságot unokaöccsére, Modredre bízta. Az nemcsak a trónt, de feleségét Guanhumarat (Guinevra) is elbitorolta. A csatában Modred elesik, Artúr halálos sebet kap. Avallon szigetére viszik,

ami egy város Burgundiában. És milyen érdekes, 470-ben épp ide menekült a nyugat-rómaiak oldalán a gótokkal vívott vesztes csatája után Riothamus, Kis-Britannia (azaz Bretagne) királya. Királyságának lakói Britanniából költöztek ide. Ugyanis a helyzet cseppet sem olyan rózsás, mint amilyen legendás, ugyanis mindennek az ellenkezője igaz: Artúr helyett káosz uralkodik, a britek nemcsak a betörő germán törzsekkel vívnak elkeseredett harcokat, hanem egymással is.

Geoffrey of Monmouth könyve annyira sikeres, hogy áthajózik a csatornán, és Normandiában egy Robert Wace (1110 k. - 1174 u.) nevű alak, Roman de Brut címmel megírja normann nyelvű verses változatát. Amire talán azért volt szükség, hogy az Angliát meghódító normannok valamelyest tisztában legyenek az ország történetével. Ugyanis közben Normandia hercege örökölte az angol trónt, s 1066-ban kénytelen volt fegyverrel érvényesíteni a megtámadott végrendeletet.   


Wace hozza elő Artúr Kerek Asztalát, és kiderül, hogy kardját, az addig elterjedt Caledfwlch és Caliburnus helyett inkább Excaliburnek hívják. Ezt fejleszti tovább Champagne grófjának pezsgő udvarában Chretien de Troyes, aki 1170 és 90 között részekre bontva több darabban dolgozza fel Artúr legendáját. A borzalmas brit neveket a ma ismert középkori francia alakjukba fordítja, megnevezi Camelot várát és benevezi a történetbe Lancelot, és Percival lovagokat. Az ő találmánya, hogy a király lovagjaival a Grál keresésére indul, ami azonban nála még nem egyéb, mint egy jó nagy, mély tál, mely fejedelmi lakomák kelléke. Jézus vérével telt kupává és szentté csak egy 13. század eleji feldolgozásban változik. A mondakör részeként Németországban ekkor íródik Tristan, Parzifal, és fia, Lohengrin története.

A francia változatok Angliában is népszerűek. Fordítani sem kell őket, hisz francia eredetű dinasztiák uralkodnak, s az előkelők is onnan származnak. Az angol királyok óriási franciaországi birtokokkal rendelkeznek, jóval nagyobbal mint a francia királyok, akiknek hűbéresei. Ráadásul trónigényük is van. Ennek a százéves háború (1337-1453) vet végleg véget. Elvesztése alkalmából elborul az angol király elméje. Elmebaját - ahogy trónigényét is - nagyapjától, VI. Károly francia királytól örökölte.   

A hatalomért kitörő, a rivális dinasztiák címereiről rózsák harcának nevezett polgárháború (1455-85) jelentéktelen szereplője Sir Thomas Malory (1415-1418 között -1471). Általa nyeri a legenda „végleges” formáját. Ő ráérő idejében, két szökés között a börtönben egységbe foglalva újrameséli a történetet. A börtön Sir Thomas második otthona. Életének utolsó húsz évében ki-be járkál. Számláját számtalan útonállás, néhány betörés, egy-két zsarolás és nemi erőszak terheli. Természetesen rosszakarói aljas rágalmai. Persze polgárháborús időkben főleg minden csak nézőpont kérdése, de százvalahány csoportosan elkövetett rablással alaptalanul ritkán szoktak vádolni valakit, kivált, ha parlamenti képviselő is az ember.    

Műve 1485-ben Artúr halála címmel jelent meg. Miszerint a királyt a remete életet választó volt Canterbury püspök temette el egy kis kápolnában Glastonburyben. Ahol 1190-ben szerzetesek találták meg sírját. Egy hatalmas tölgy törzse volt koporsója. Felesége is ebben feküdt. A kortársak annak ellenére kegyes hamisításnak tartották a leletet, hogy a sírban egy keresztet is találtak, rajta latin felirat:

„Itt nyugszik a nevezetes Artúr király Avalon szigetén.”

Na ez majd növeli a lankadó zarándok forgalmat, és élénkíti az adományozó kedvet – gondolták a barátok, akiknek nemrég égett le apátságuk.


Artúrt eddig összesen tizennégy létező királlyal próbálták azonosítani. Azért ilyen magas az elképzelhető személyek száma, mert azokban, a rómaiak távoztával (410) egyre zavarosabbá váló időkben a sziget több, egymással hadakozó önálló királyságból állt. Artúr legendája sok olyan eseményt tartalmaz, amelyet más és más és megint más személyhez lehet kötni. Még egy 2. század végi, Britanniában szolgáló római lovassági parancsnokot, Lucius Artorius Castust is sikerült felfedezni benne, aki elsőként viselte az Artúr nevet arrafelé. Artúrban, lehántva róla a teljesen képtelen elemeket, a korai brit történelem eseményei egyesülnek. Az egységet és békét teremtő jó királyban, akinek elképzelt, igazságos uralkodása volt a helyi aranykor.  

Lehántva róla a teljesen képtelen elemeket, például

A legenda két kardot említ. Az első egy sziklából állt ki és csak királyi vérből származó ifjú húzhatta ki onnan (ámbár akkoriban sok ilyen szaladgált arrafelé). Ezt Artúr egy csatában eltörte, de hát nem is ezt nevezték Excaliburnek, hanem. A király tanácsadója, Merlin aggódott, hogy mi lesz az uralkodóval rendes kard nélkül. Közbenjárt tehát szeretőjénél, a Tó Tündérénél, hogy szerezzen az egy tisztességes darabot. Mely Avalon szigetén manók kovácsműhelyében készült és nevezték azt Excaliburnek, amit elég szokatlan módon egy tóból kinyúló kéz adott át tulajdonosának. Aki tizenkettedik csatájában halálos sebet kapott és elmúlás közben megkérte egyik fegyvertársát, vigye vissza a kardot oda, ahonnan való. Az elvitte, azt átvette a tóból kinyúló kéz. Azóta ott van.

És Artúr persze hogy nem halt meg. Egy barlangban alszik, és ha népének megint rá lesz szüksége, előjön. És nagyon fog csodálkozni.