Oroszországban ma is népszerűek a csodatévő szent emberek. Régebben – mielőtt a szovjetek betiltották volna őket – általános elfogadottságnak és elterjedtségnek örvendeztek. GRIGORIJ JEFIMOVICS RASZPUTYIN, mint szibériai paraszt kezdte pályafutását 1869-ben. Eszünkbe ne jusson, hogy járt valamilyen iskolába! Nem. Az orosz paraszt nem betűt vetett.
 
Raszputyin huszonhárom éves kora körül egy napon fiatal szerzetest fuvaroz kolostorába. Zötykölődés közben arra jut: „beköltözök”. Az Úrnak ebben a házában olyanok laknak, akik hitbeli és módszertani kérdésekben eltérő nézeteket képviselnek Isten hivatalos álláspontjával szemben. Az intézetet, mint szakképzett szent ember hagyja el, majd országos zarándokútra indul. Innentől kezdve így mutatkozik be: „Én vagyok az újra testet öltött Krisztus”. Ez önmagában még nem számít különlegességnek, sokan mondták már arrafelé. Sikeres, mondhatni áldásos prófétai tevékenység révén híre terjed, népszerűsége nő a falvakban, városokban, kormányzóságokban, pópák, de még metropoliták is érdeklődnek iránta. Raszputyint meg elsősorban az ital és a nők érdeklik, olyannyira, hogy szenvedélye okán eretnekké nyilvánítják, minthogy családos ember létére egyszerre tizenhárom asszonnyal él együtt.  

Hja, nem könnyű élet az istenkeresőké. Az emberek sokszor bolondnak nézik, és az ördög is számtalan módon keseríti életüket: kik térden állva imádkoznak sokat, azokat hátfájás gyötör, kik kegyhelyeket járnak sorra, azoknak megdagad lábuk, kik meg kicsapongó életük változtatnák, azokat leírhatatlan szomjúság és kéjvágy kínoz. Raszputyin ráadásul álmatlanságban is szenved.

Az uralkodó Romanov házban nagy a baj. A trónörökös Alekszej nagyherceg öröklött és akkor gyógyíthatatlan betegégben szenved: hemofilia, azaz vészes vérzékenység. A vér nehezen alvad, ha elkezd vérezni, csak az Isten tudja megállítani. A két éves tündéri csöppség lehorzsolta térdét és már tizenkét órája cserélgetik a kötést. Csak a csoda segíthet. A kétségbeesett szülők végső megoldásként hívatják a Szentpétervárra érkezett szent embert.

Rajta rossz, zsíros, szürke kabát. Nadrágja sem kevésbé elnyűtt, ülepe úgy csüng, mint egy szakadt, öreg függőágy. Parasztcsizmája bőségesen kenve szurokkal. Haja bozontos, szakálla meg olyan, mintha odaragasztott birkabőr lenne. Kezei sebesek, koszosak, s még inkább azok hosszú körmei. Ráadásul büdös is.  

Közli, hogy imájának erejével meg tudja gyógyítani a kisfiút. A cárevics felett mindenekelőtt keresztet vet, nyugtatja, addig beszél hozzá, míg elalszik, végül homlokára rakja kezét, és imát mormol. A vérzés lassan abbamarad. A cárné teljesen és végérvényesen hatása alá kerül.

„Az egyedül helyes az, ha követed Barátunk tanácsait. Ő buzgón imádkozik érted éjjel-nappal… engedelmeskedned kell, kikérned tanácsát, és hinned, ő mindent tud. Isten előtte mindent kinyilatkoztat” – írja férjének, aki maga sem volt közömbös, ezt írja naplójába 1905. novemberében: „Istenemberrel ismerkedtünk meg…”

A cár, és kivált a felesége, kedvelték az efféle jöttment szerzeteket. Korábban az elmeháborodott Áldott Mitya, és az eszelős Darja aratott nagy sikert az udvarban. Néha egész kis kollégiumot alkottak a csudabogarak. S mivel minden fontos ügyben kikérték véleményüket, valamennyi klikknek megvolt a maga udvari bolondja, hogy rajta keresztül befolyásolják az uralkodó döntéseit.

Raszputyin számára létrehozzák a „cári lámpák őre” nevű állást, aminek jövedelméből a város legelőkelőbb negyedében él kedvteléseinek. A legszélesebb körökkel érintkezik, prostituáltakkal, színésznőkkel, politikusok, tisztek, gyárosok, kereskedők feleségeivel, hercegnőkkel és azoknak lányaival hál, és vedel. „Ma este Raszputyinnál bált tartottak a fogházból szabadon bocsátottak tiszteletére. A vendégek roppant fesztelenül viselkedtek. Az ének és a tánc hajnalig tartott” – írja az egyik vendég jelentésében. A hölgyek férjei jobb állásokhoz jutnak, a tiszteket előléptetik. Az írástudatlan muzsik főhivatalnokokat, tábornokokat helyeztet hivatalába, vagy mozdít el sorozatban. Varnavából, a részeges barátból – hiába tiltakozik a pravoszláv egyház, mondván, hogy tulajdonképpen ő egy bolgárkertész – egy szavára lesz tobolszki püspök. És ő váltatja le a hadsereg főparancsnokát is, Nyikolaj Nyikolajevics nagyherceget, mert kétségbe merte vonni rendkívüli képességeit.   

De Isten hivatalos képviselői között is akadnak figyelemreméltó figurák. Ott van például Iliodor caricini apát, aki lapjában és prédikációiban a doni kozákok temperamentumával lép fel kormányzók, miniszterek, korrupt hivatalnokok, liberálisok, forradalmárok, kereskedők, gyárosok, zsidók, földjeiket  - a csak részletekben fizetni tudó orosz paraszt helyett - német telepeseknek eladó földbirtokosok, no meg a főpapság ellen: „Azt mondjátok nekik: Ne erre a világra gyűjtsd a kincseket! Miközben ti összehordjátok e föld kincseit kamráitokba. Arra késztetitek őket, vessék meg az élet jó dolgait. S miközben ők éheznek, sőt olykor éhen is halnak, ti jókat esztek, puha ágyban alszotok, s palotákban éltek.”

A cár személyesen is kéri, hogy legalább a minisztereit kímélje. S mivel a legmagasabb szép szó sem használ, a miniszterelnök 1911 elején elrendeli száműzetését. Erre bezárkózik erődítménynek kiépített kolostorába. Amit már húsz napja ostromolnak, mikor Raszputyin jeruzsálemi zarándokútjáról táviratot küld a cárnak: hagyják békén Iliodort! Aki ellenségei koholmányának tartja a szent ember életmódjáról terjengő mendemondákat. De végül ráébred, hogy Raszputyin maga az ördög. Akitől meg kell menteni Oroszországot, hisz lényegében ő kormányozza azt. És “Oroszország egy fék nélküli, keskeny hegyi úton száguldó kocsihoz hasonlít, amit egy őrült sofőr vezet.”

                                                           Raszputyin, Jermogen püspök, Iliodor apát

A mindenkinél befolyásosabb, túlzottan önállósult szent ember ellenfelei összefognak. Sajtókampány indul. A parlament háborog. Az egyház zsinat elé citálja – ahol előadja híres téziseit a bűnről, ami Isten akaratából való és szükségszerű, ami nélkül nincs megbánás és vezeklés. A pénzügyminiszter 200 000 rubelt kínál a testet öltött Krisztusnak, ha elmegy. Nem. A miniszterelnök megfenyegeti a cárt, amennyiben nem meneszti Raszputyint, lemond a kormány. Lemond a kormány. Ekkor volt barátai, Jermogen, a tiszteletreméltó püspök, és Iliodor veszik kezükbe az ügyet. Találkozóra hívják egy kolostorba, hogy elfogják. Ott fejére olvassák bűneit, közben egy kéznél lévő nehéz bronzfeszülettel ütlegelik. Raszputyinnak sikerül megszöknie. Jermogent és Iliodort száműzik. 

A teljesen kiábrándult Iliodor hívei segítségével hatvan kormányzó és negyven püspök egyidejű felrobbantását tervezi, amihez százhúsz bombát is beszerez, de csak egy akció kerül végrehajtásra. Kiónia Guszeva, egy szifilisztől teljesen elcsúfított arcú prostituáltból lett fanatikus vállalja, hogy megöli az éppen falujában tartózkodó Anti-Krisztust. Hasba szúrja. Túléli. A cár saját orvosai gyógyítják. Iliodor matrónának öltözve Gorkij segítségével Norvégiába menekül. Guszeva bolondokházába kerül. (Ahonnan három év múlva, 1917-ben szabadul. Gyakorlata és státusza tökéletesen alkalmassá teszi, hogy 1919-ben ő legyen Tyihon pátriárka merénylője. Tyihon – mivel más püspökökhöz hasonlóan nem lehet csak úgy elítélni, és agyonlőni – egy fogorvosi kezelés után hal meg váratlanul 1925-ben.)

A merénylet után Raszputyint saját testőrsége, a titkosszolgálat és egy miniszterelnöki különítmény védi. Ezeket kell kikapcsolnia az összeesküvőknek. A feladatot az ország leggazdagabb embere, az Oxfordban tanult huszonkilenc éves Felix Juszupov herceg hajtja végre. Raszputyin ártalmatlan, jópofa alaknak ismerte meg mulatozásaik során. A herceg 1916 egyik decemberi éjjelén palotájába invitálja. Megkéri, hogy a meghívott hölgyek jó híre miatt ne hozza gorilláit, amúgy is barátok között lesz. A vendéget a herceg ciános sütivel, mérgezett borral kínálja, és vár. Na mi lesz. Már a földön kéne vonaglania. Semmi. „Ööö, nézd Grisa, milyen szép ez az elefántcsont kereszt! Remek darab nemde?” Raszputyin térden állva fohászkodik előtte, amikor a herceg rálő. Összeesik. Az összeesküvők – Juszupov, Puriskevics képviselő, egy nagyherceg, egy orvos és egy hadnagy – az udvaron tanácskoznak, amikor Raszputyin megjelenik az ajtóban. Még kétszer belelőnek. Él. A herceg puskatussal üti. Aztán az Istenembert takaróba csavarják, és automobilon a Néván vágott lékhez szállítják. A tettesek lényegében azonnal lelepleződnek, és száműzetésbe mennek.  

Ez a hivatalos történet. Sokan nem hiszik. Olyan, mintha a herceg kedvenc szerzője, Oscar Wild írta volna – véli a francia nagykövet. Kizárt, hogy ez a nárcisztikus és hedonista arisztokrata – aki tizenévesen nőnek öltözve járta a pétervári lokálokat, és mint francia énekesnő is nagy sikerrel lépett fel – szervezte és követte el a gyilkosságot. A merényletet minden valószínűség szerint Puriskevics tervelte ki az angol titkosszolgálat közreműködésével. És minden bizonnyal a szolgálat egyik embere, az, akit a herceg még Oxfordból jól ismert, adta le a lövéseket. Eszerint Raszputyinnak azért kellett meghalnia, mert arra törekedett, hogy egy németekkel kötendő különbéke révén az ország kilépjen az éppen folyó világháborúból. Ez talán megmenthetné az összeomlás szélén álló monarchiát. Ami két hónappal éli túl őt. (A cári család meg másfél esztendővel.)  

Raszputyint, a parasztot, a cári család jelenlétében, a cárok nyári rezidenciájának parkjában helyezik örök nyugalomra. Amit a februári forradalom szakít meg. Exhumálják, s az Oroszország rossz szellemének tartott muzsik testét egy kazánban elégetik. Ugyanebben az évben költözik Amerikába Iliodor. Ott filmvállalatot alapít, és a Romanovok bukása című, 1917 szeptemberében bemutatott némafilmben eljátssza önmagát:

Aztán azzal az ötlettel tér haza, hogy a bolsevikok igényeinek megfelelően, mint ortodox pápa átalakítja az orosz egyházat. De a pártnak más tervei vannak. Hát visszamegy New Yorkba, ahol a Metropilitan Biztosító Társaság központjának portási széke vár rá.

A merényletből a legnagyobb hasznot Juszupov húzza. 1934-ben, a franciaországi emigrációban élő hercegnek és feleségének 25 000 font (vásárlóértéke 670 millió forint körül) kártérítést ítélnek meg, mert a Metro-Goldwyn-Mayer által készített Raszputyin filmben (Rasputin And The Empress, 1932) látottak ellenére Irina nem volt Raszputyin szeretője.

Na azóta van kiírva a filmek elé, hogy: A cselekmény kitalált történeten alapul. A szereplők is kitalált személyek. Valóságos személyekkel, eseményekkel való mindennemű hasonlóság pusztán a véletlen műve.

S a film forog tovább: egy orosz egyházon belüli csoport egyre hangosabban követeli Raszputyin (és Rettegett Iván cár) szentté avatását. „Őrültség” - mondja erre a pátriárka. Amihez szakértője még hozzáteszi: „És aztán majd Sztálin szentté avatását is követelni fogják. Már készült is néhány úgynevezett tanulmány, amik szerint titkos szerzetes volt.”

Sztálint, Raszputyin egykori barátja, majd ellensége, a tiszteletreméltó Jermogen atya zárta ki a papi szemináriumból. Ahol Sztálin nagyon jól megtanulta, hogy az ember bűnös, tehát bűnhődnie kell. S mikor hatalomra jutott, beteljesítette Dosztojevszkij próféciáját: negyven éven belül olyan véres és erőszakos zsarnokság lesz itt, amely majd elhomályosítja Dzsingisz kán uralmát is.

Na de hogy pont egy grúz cipész fia! Rossz vicc.