"Húzd rá, te emberevők sarja,
Húzd rá Jonny, a te zenéd!
Amelyben ritmusát e kornak
Kegyetlenül kifejezéd. —
Bach, Beethoven, Mozart, s a többi,
Vagy Wagner, Liszt, ma már avult,
Mert Jonny haláltánc zenéje
Ez a jelen és nem a múlt." 

1928. március

Körúti mulató. Parkett. Táncosnők. Jazz band. Éjfélutáni hangulat, a pincérek lihegnek, verejtékeznek. Tán szilveszterkor se volt ilyen forgalom, mint most, tenyészállatvásár idején. És Pest berendezkedett a tenyészállatvásárra, a vidéki vendégseregletre. A jazz band magyar nótákat tanult. A táncosnők nemzetiszín pántlikát kötöttek bubifrizurájukra. Egy tánccsoport magyar táncot lejt pruszlikban, piros csizmában, Liszt rapszódiára. Körös-körül a páholyokban és az apró asztalok mellett ott ül a vidék. A jazz band a Kéknefelejcset játsza, szörnyen. Szemben velem uradalmi intézőformájú alak, felkiált

- Hej, az áldóját! Az én babám egy fekete nő!

A zenekar most a Maros vize folyik csendesent húzza, szaxofonnal.

- Na, hát mi van azzal a fekete nővel? A fekete nőt játsszátok az Istenit!

A Maros vize folyik tovább csendesen. A vidékiek unják. Az egész mulató álmos.

- Belelövök ebbe a bandába! Mit cincogják itt nekem ezt a sok nyálas dolgot! - méltatalnkodik és énekelni kezdi, hogy "Az én babám egy fekete nő, a szeme fénylő fekete kő...", aztán virágot vesz az egyik táncosnőnek. Átnyújtása után az intézőformájú megszólal: - Ejnye, de hosszú a szoknyád! Tán nem ismered a divatot? Mifelénk Magyaróváron rövid szoknyában járnak a macskák!
- Tud maga táncolni? - kérdi a táncosnő.
- Hát hogy az ördögbe ne tudnék!
- Na jöjjön egy csárdásra!
- Csárdásra??? Ki a fene táncol máma csárdást?? Cselsztont járunk mi tyúkocskám!

Az intézőforma leültette asztalához a táncosnőt. Öt perc múlva már a jazzdobossal tárgyal és a hatodik percben már a fekete nőt játsza a zenekar. Az intézőformájú kiugrat a parkettre és charlestonozni kezd. A vidék csatlakozik hozzá. Hirtelen megtelik a parkett. Táncolnak a csizmások, a bricseszesek, a vadászkalaposak, a dolmányosok.

A régi képviselőház kapujának szögletében kis cigánygyerek hajol a hegedűje fölé. Kilenc-tízéves lehet. Az egyik lábán cipő, a másik meztelen. A szeme könnyes a hideg márciusi széltől. Az ezüsthajú cigánykirály, XXXVI. Rácz Laci fordul be a kapun. Meghatottan nézi a gyereket, egy pengőt dob neki, aztán fürgén nekivág a lépcsőknek.

Zsibong a ház nagyterme. A Magyar Cigányzenészek Országos Egyesülete tartja közgyűlését benne. A vezetőség hívei a jobboldalon, az ellenzékiek a baloldali padokban. Az első sorban ülnek az akkreditált cigányprímások, hátrább pedig szépen sorrendben, különböző fokozatok szerint a többiek. Azok a cigányok, akik éjszakánként az utcán játszanak, vagy házról-házra muzsikálják végig a várost, nem is merészelnek az elegáns urak közé ülni. A fiatalabbak közül egyesek valóságos dandyk. Gáspár Guszti, Lakatos Flóris bandájának cimbalmosa, monoklit is visel.

Még meg sem kezdődött a gyűlés, máris szenvedélyes a hangulat. - Elnököt kell választani! - Erőskezű elnököt! Mert megöl a kenyértelenség és a jazz! - kiáltják az ellenzéki padokból.

A gyűlést Rácz Zsigmond ügyvezető alelnök nyitja meg, aztán egy másik alelnök, Berkes Miklós, emelkedik szólásra.

- Mikor szomorú helyzetünket lefestem, elsősorban a sajtó képviselőihez szólok, hisz mi, cigányzenészek, a saját bőrünkön naponta tapasztaljuk. Kérem önöket, adják hírül tragédiánkat, írják meg, hogy amióta a jazz band divatba jött, nemcsak a mulatókból, az előkelőbb éttermekből és kávéházakból, de még a kültelki kiskocsmákból is kiszorulunk, annyira, hogy a 2500 fővárosi muzsikus cigány 93 százaléka szerződés nélkül van. Vidéken sem jobb a helyzet, ott vagy rádió szól a kocsmában, vagy Budapestről hozatnak le jazz bandet...

- Siófokon a női jazz band tagjai fákon szaxofonoztak!!! - kiálltja közbe egy felháborodott hang.

... miközben nyomorog, éhezik a cigányság. Négy-ötgyermekes családapák két-három pengőt keresnek egy héten a legjobb esetben. Ezt is úgy, hogy szinte koldulásképpen mennek be egy-egy kisebb vendéglőbe muzsikálni. Csak úgy portyáznak szerződés nélkül. Persze csak szombaton és vasárnap, egész héten egy fillért sem keresnek. Az idén megtörtént az, amire még a magyar életben példa nem volt, hogy a bálokon katonazenekar és jazz band játszott! Már innen is kiszorult a cigány. Persze, amikor már az urak benne voltak a mulatságban, akkor odaintettek bennünket, mert szívhez szólóan a fülnek muzsikálni mégis csak mi tudunk. Persze, vannak olyanok is, akik beléptek jazz bandekbe. Ez szégyen, de hát mit csináljanak, ha nem tudnak kenyeret adni családjuknak...

- Hogy a nyavalya törje ki! - szólal meg Füredi Fábián. Öreg koromra köllött megtanulni bendzsózni meg szaxofonozni, a sógorom dobolni tanul. A Balogh Jancsi is dobos lett. Te, Zsiga, meg szaxofont fújsz a Barossban.

... A cigányzenészek túlnyomó része azonban azt mondja: inkább nyomorgunk még egy-két évig, de várunk, mert a jazz band csak divat, és végül mégis csak győzni fog a magyar nóta.

- Jóérzésű ember gyomoridegességet kap, amikor hallgatja ezeket a jazz band néven garázdálkodó zenekarokat - mondja erre Radics Béla. Nemcsak az ízlést és az erkölcsöt sértik. A jazz valóságos merénylet a nemzeti táncok és a magyar zene ellen. Nagyon sajnálatos, hogy nálunk is erőre tudott kapni ez az alkoholos muzsika, mely tele van fertőző bacilussal. Olyan ez, mint a járvány, mint a betegség, alig várjuk, hogy elmúljon.

- Hiába a kérelmek, kiáltványok, a deputációk, nem vesznek komolyan minket, félvállról, mosolyogva beszélnek velünk - szólal meg ismét Füredi Fábián. Hiába kértük a képviselőket, nyújtsanak be törvényjavaslatot a magyar nóta védelmére. Hiába kértük, rendeljék el a jazz bandek feloszlatását, vagy legalább korlátozását, hisz ha a kormánynak van joga megtiltani idegen áruk vagy káros szellemű nyomdatermékek behozatalát, akkor éppen így betilthatja az idegen muzsikát is! Hiába kértük, hogy ahol jazz bandet alkalmaznak, ott kötelezően legyen cigányzenekar is; hogy este tíz után ne szólhasson jazz; hogy a zenés műsorokban és táncmulatságokon elhangzó számok legalább fele kötelezően magyar legyen; hogy műsorengedélyt csak ilyen rendezvények kaphassanak; s hogy mindezek betartását a rendőrhatóság ellenőrizze. Scitovszky belügyminiszternek még szerenádot is adtunk... a magyar dalosok is ott voltak... de hiába... minden hiába.

Ekkor szólásra állott fel XXXVI. Rácz Laci. Láttára tomboló éljenzés tört ki.

- Én, a cigányok királya - kezdte, mire újból kitört a tapsvihar - azt mondom nektek, testvéreim, hogy a magyar nótákkal majd mégis csak legyűrjük ezeket a jazz nótákat. És majd küldöttségbe megyünk a kormányzó úrhoz és tőle kérjük, hogy védje meg a magyar nótát. Ezzel leült. A rövid szónoklatnak frenetikus hatása volt. A cigányok felugráltak és percekig éltették Rácz Lacit, a királyt.

A NÉGER KULTÚRA

névtelen cikk a Bangha Béla szerkesztette Magyar Kultúra című folyóiratban, részletek:

A Fővárosi Operettszínházban "Zenebona" címmel jazz-operettet játszanak. A Király Színházban a "No, no Nanette" című jazz-operett ment egy külföldi vendégtársulattal. A Városi Színház most mutatta be a "Húzd rá Jonny" című jazz-operát és a Fővárosi Operettszínház május elsejére hirdeti Josephine Bakernek, a hírhedt meztelen néger táncosnőnek fölléptét. Elég csak erre a négy adatra rámutatni s valóban igazat kell adnunk annak a felfogásnak, hogy Budapesten néger invázió van. De nem kell okvetetlenül színházba menni, hogy erről meggyőződjünk. A mozilátogató közönséget a "Táncoló Bécs" című jazzfilm reklámjai csalogatják, plakátokról és hirdetési oszlopokról fekete négerek röhögnek Budapest arcába, a bárokban, a mulatókban ordít a szaxofon, puffognak a néger dobok, sikolt a bendzsó, a szalonokban és a tánctermekben harsog, uralkodik és tombol a jazz. A kongóvidéki néger bekerült Európa szívébe, járja a néger táncokat, üvölti a banán-dalt, és Európa nem veszi észre, hogy amíg dúdolja a hírhedt kuplét "Jaj, de csúszik ez a banánhéj," azalatt az európai civilizációt fenyegeti valami alattomos, rettenetes veszedelem.

A jazz kígyózó tüzes lávája, a divat, a tánc buja szédülete felperzselt mindent, ami még a keresztény civilizációból megmaradt. A jazzel együtt jött be az erkölcsi szabadosság, ruházatban, társalgási modorban és táncban egyaránt. A zsidóság szalonosította ezt a néger szellemet, s ennek a szellemnek térhódítása nem állt meg csak a zsidóságnál. A zsidóság mindig ellensége volt az árja kultúrának, most is pionírja lett a fekete világ főseregeinek. Sajtójában, a divatban egyszerűen átplántálta a néger szellemet a keresztény társadalomba is, így jutottunk el még a mi világunkban is a bubifrizurás és térdet mutogató nagymamákhoz, hogy a serdületlen fiúk és lányok viselkedéséről, táncáról, ötórai teáiról, társalgási modoráról ne is panaszkodjunk.

Régi taktikája a destrukciónak, hogy soha sem nyíltan és negyvenkettesekkel bombázza a keresztény kultúra erősségeit, hanem ha kell lopva támad, cukros vízben, vagy az éltető kenyérben elkevert méreggel, sőt Jericho ostromának példájára, a zene alattomosan kúszó kígyóival akar meglepni minket.

A darab erkölcsbántó, otromba és alávaló. Egy szállodában Jonny, a néger zenész, ellopja Danielotól, az európai zenét képviselő hegedűművésztől csodahegedűjét. Gyáván, furfangosan hajtja végre tettét. Mikor aztán a színpadra berobogó vonat elgázolja Danielot, Jonny a lopott hegedűvel a Broadway fényözönében, majdnem egész meztelenre vetkőzött görlök feje fölött, egy szándékosan vagy nem szándékosan vörösre mázolt zongorán állva húzza az új idők dalát, a néger zenét, és röhögve hirdeti, hogy a vén Európa ideje már lejárt, most jön ő, Jonny, a Kongó, a Zambezi vidéke, a jazz, a banántánc, a meztelen görlök serege.

Ezt a művet a Városi Színház mutatja be. Tehát Budapest székesfőváros, a hivatalosan kereszténynek mondott ország szíve, vette pártfogásába színházában ezt a jazz-operát, nem egy magánintézmény, hanem a Budapest keresztény többségű polgársága által fenntartott színház.

Az egyetemi ifjúság volt ismét az, aki megmutatta, hogy tűrhetetlenül ragaszkodik a keresztény kultúrához és vele Európához.

A "Húzd rá Jonny" című jazzopera premierjének estéjén a Városi Színház körül biciklis és gyalogos rendőr osztagok állnak. A karhatalom vezetője Radák György főtanácsos, de itt van Hetényi Imre főkapitány-helyettes és a politikai osztályt vezető Schweinitzer József rendőrtanácsos is. A kapuk előtt nagy embertömeg hullámzik. Tizenöt-húszas csoportokban fiatalemberek sétálgatnak fel-alá. Bot van a karjukon. Itt-ott kisebb csoportokba verődnek. Körülbelül kétszázan lehetnek. Egy Kémeri-Nagy Imre nevű egyetemi hallgató verbuválta őket. Ő is itt van, még pedig elváltoztatott külsővel, álruhásan. Ez voltaképen azt jelenti, hogy polgári ruhát öltött, ugyanis Kémeri-Nagy általában feketezsinóros ruhában, tollas kalapban, fekete csizmában s a gyalogcsizmára felerősített pergő lovassági sarkantyúval szokott járni, olykor kardot is köt.

A színészbejáró előtt hirtelen nagy csoportba verődnek a tüntetők és az ergerberger éneklésébe kezdenek: "Erger, Berger, Schossberger / Minden zsidó gazember! / Akár handlé, akár más / A kenyere a csalás!” Egy csapat rendőr rohamlépésben feléjük indul és szétzavarja őket, de öt perc múlva újra ott vannak s megint felhangzik az ének. Radák főtanácsos parancsot ad szétoszlatásukra mire a rendőrök kardot rántva előrerohannak s a tömeg gyorsan eloszlik a mellékutcákba. Vagy százan a Népszínház utcában verődnek újra össze. Az ergerbergert éneklik s föl-alá sétálnak, közben ablakokat, kirakatokat zúznak be. Néhány járókelő rosszalló megjegyzéseket tesz, ezekre csoportosan rontanak s botjaikkal ütlegelik szerencsétleneket. Rendőrök érkeznek, kérik, oszoljanak, amire hangosan gúnyolódó megjegyzéseket tesznek, erre a rendőrök kardot rántanak és szétkergetik a fiatalembereket. Zömük a Conti-utca (ma Tolnay Lajos) felé veszi az irányt, ahol a Népszava szerkesztősége és nyomdája áll.

Odabent hírét veszik a közelgő tüntetőknek. Elhatározzák, nem fogják hagyni, hogy megismétlődjön a néhány évvel azelőtti pusztítás, amikor az Országos Antiszemita Párt gyűléséről érkező felhergelt "klerikális söpredék" betört az épületbe és a Himnuszt énekelve feldúlta a szerkesztőséget és szétrombolta a nyomdát.

A tüntetők a Népszava elé érkeznek, lehetnek vagy nyolcvanan. Kőzápor zúdul az épületre s az egyik hangadó, Kolorits medikus, prémgalléros bundájában elrikkantja magát: "Zsidóvért akarok ma látni! Gyerünk be!" Ebben a pillanatban kinyílik a kapu, munkások rohannak ki és tízperces csatában szétverik az "úri-keresztény" ifjakat. Mire a rendőrség megérkezik már üres a placc. Csak egy kis csoport nem oszlott szét. Az embergyűrű közepén egy nem egészen fiatal asszony veri a férjét. Egy fiatalabb nő rohamlépésben menekül az egyik mellékutca felé. A férj ijedten védekezik, a nő egyre dühösebben veri és azt kiabálja: - Te gazember!